Történet

A Medence Csoport alkotóközösség hivatalosan 2000 januárjában alakult egy az Orczy-kert üres medencéjében tartott happening ünnepélyes keretei közt.

A Medence Csoport bt., majd Kft ebből az alkotóközösségből nőtte ki magát.
Önálló fizikai és szellemi alkotóműhely, amely professzionális formatervezőkből és vizuális kommunikációtervező iparművészekből áll. A három alapító tagból – Gross András belsőépítész; Magyar Gergely kommunikáció-tervező művész; Terebessy Tóbiás designer álló formáció munkáiban további tervezők, előadó-művészek, alkotók, valamint civil és nonprofit szervezetek működnek közre.

Már a hivatalos megalakulás előtt is számtalan alkalmi dekorációt, installációt készítettünk leginkább a frankhegyi bulikra és egyéb budapesti hepajok helyszíneire. Első komolyabb megrendelésünk a 2000-es Sydney olimpia alkalmából megtervezett és kivitelezett, bambuszvázas rendezvénysátor volt. Ez az installáció a Milleneumi Iparművészeti Kiállítás kapuzataként is szerepelt a Műcsarnok homlokzatánál. Azóta több csoportos kiállításon szerepeltünk, mint kiállító művészcsoport, valamint több kiállítást terveztünk és kiviteleztünk, alkalmazott művészekként. Nagyobb kiállításunk volt a Millenáris területén a Jövő Házában debütált, majd Magyarország több nagyvárosában is felállított Szív képei kiállítás, amelyet a Britisch Council felkérésere terveztünk, kiviteleztünk.
A Sziget Fesztiválon saját terveink alapján készült el az egyedi hangulatú bambuszvázas sátrakból álló Octopus Összművészeti Helyszín, aminek 2003 óta házigazdái is vagyunk, a Labirintus, valamint a Cinetrip majd Medúza is.
Ability Park című tervünket a 2003-as Formatervezési Díj Terv kategóriájában az Oktatási Minisztérium különdíjával jutalmazták.

A megalakulásunk óta egyre gyarapodó megbízásokat mindig ügyfeleink megelégedésére teljesítettük, melynek köszönhetően megrendelői körünk folyamatosan bővült. Ezzel nemcsak arra nyertünk lehetőséget, hogy alkotói elképzeléseink egyre több formában nyilvánulhassanak meg, hanem cégünk az idő során saját kivitelezési kapacitást is kiépíthetett. Mára saját műhellyel, eszközökkel, raktárral rendelkezünk, valamint lehetőséget kaptunk a közönség felé való közvetlen bemutatkozásra is, amely egy új fejezetet nyitott a csoport életében.

2007 októberében, a Design7 rendezvény keretei közt nyílt meg a IX. ker. Pipa utca 4. szám alatt lévő új alkotóműhely, bemutatóterem, a Makett Labor, melyet a csoport a Ferencvárosi Önkormányzat kulturális helyiség megvalósítására kiírt pályázatán nyert el.
A ma Medence Szalon/concept store néven működő hely hiánypótló szerepet tölt be a budapesti galériák között, felvállalva a határterületeken mozgó környezettudatos kézműves és iparművész alkotók és alkotásainak bemutatását, népszerűsítését, valamint előadások, kreatív műhelyek szervezését.

A munkáink legfőbb jellemzője, hogy nem kizárólag „művészi” értékekkel bír, hanem a társadalom számára a hétköznapi szemléletmód-váltásra tett javaslatként is értelmezhető: felhívja a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtés jelentőségére és a környezetünkkel szemben viselt felelősségünkre.